Magyarországon ma több százezer társadalmi létében súlyosan akadályozott, fogyatékos személy él veleszületett vagy szerzett fogyatékossággal. A KSH népszámlálási adatai szerint 2001-ben 577 006 ember élt fogyatékossággal Magyarországon.

 

Valószínűleg a fogyatékkal élő személyek száma ennél nagyobb, mert a népszámlálás során nem volt kötelező válaszolni a fogyatékosságra vonatkozó kérdésre, ezért nem biztos, hogy mindenki akit érint, közölt adatokat. Ennél jobb fogyatékosokra vonatkozó statisztikával azonban nem rendelkezünk.

 

A súlyosan sérült emberek egy jelentős csoportja a látássérült emberek köre. A népszámlálási statisztika szerint 2001-ben 64558 látássérült ember élt Magyarországon, ez az összes fogyatékkal élő embereknek 14,4 %-a. Ebbe a fogyatékossági kategóriába tartoznak – a sérültség foka szerint – a gyengénlátó, az aliglátó és a vak személyek.  Korábban a statisztikai elemzés alapja lehetett a járulékban részesülők statisztikája is, de mivel jelenleg a járadékfizetéseknél nem tesznek különbséget az egyes fogyatékossági típusok között, ezért ma ez alapján nem azonosíthatóak a látássérült emberek, így jelen pillanatban a látássérült emberek helyzetének elemzése során a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének és tagszervezeteinek kimutatása az irányadó.

 

A vakságnak, az aliglátásnak illetve a gyengénlátásnak világszerte különféle orvosi, szociális, pedagógiai, foglalkozási stb. szempontú meghatározásai ismeretesek. Ez szakmaspecifikus kérdés. A látássérültek problémái különböznek abban a tekintetben is, hogy a fogyatékosság veleszületett-e, vagy betegség, esetleg munkahelyi, közlekedési baleset következtében későbbi életkorban következett be.

 

Hazánkban évente kb. 2300 súlyos látássérülés történik, melyek következtében mintegy ezer ember veszti el teljesen vagy részlegesen látását. Még sajnálatosabb, hogy a sérültek 65%-a harminc évnél fiatalabb életkorú ember.

 

 

A látássérültek többségének van valamilyen látásmaradványa. A nyugat-európai és amerikai szakirodalom az elvégzett felmérések és statisztikák birtokában kb. 80%-ra teszi a látásmaradvánnyal rendelkezők, és csak 20%-ra a teljesen vakok csoportját. Ezért is ajánlja a modern terminológia a „vak” helyett a „látássérült” elnevezés használatát, mivel a „vak” szóhasználatot negatív kicsengésűnek tartja, amely a látássérültek többsége esetében nem is helytálló megnevezés.

 

A látásmaradvány mértéke alapján a látássérültek három csoportját különböztetjük meg:

 

  • vakok, akik látásmaradvánnyal nem rendelkeznek
  • aliglátók, akiknek látásteljesítménye 0.01 és 0.1 között van
  • gyengénlátók, akiknek látásteljesítménye 0.1 és 0.3 közötti.

 

Az egyes csoportok között nincs éles határvonal, mivel a látásmaradvány felhasználását sokféle tényező együttese befolyásolja. Egyes látássérült személyek praktikus vizuális teljesítménye közt az egyéni különbségek igen nagyok lehetnek.

 

A látásmaradvány kihasználása terén az utóbbi évek technikai fejlődése jelentős változást hozott az aliglátók életébe. Ugyanolyan látásmaradvánnyal rendelkező gyermekek, akik tíz-húsz évvel ezelőtt a vakok iskoláiban Braille írással tanultak, ma optikai segédeszközök használatával megtaníthatók a síkírás olvasására. A számítástechnika fejlődésének eredménye pedig a vakok számára tette lehetővé, hogy számítógép segítségével síkírásos szövegeket képesek legyenek elolvasni. Az olvasás feltételeinek változása jelentős hatással van a tanulási lehetőségek és a sikeres  munkavállalás  alakulására is.

 

Ha a KSH adatok alapján a látássérültek nemek szerinti megoszlását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a látássérültek 42,1 % -a férfi és 57,9 %-a nő, tehát a nők aránya a vakok között jóval magasabb, mint a teljes populáció körében. A vak nők nagyobb aránya a nők magasabb átlagos életkorával hozható összefüggésbe.

 

A korösszetétel tekintetében a 0-és 19 év közöttiek (azaz a kisgyerekek és iskoláskorúak) aránya 7,3 %, a munkaképes korúak (azaz a 20 és 60 év közöttiek) aránya 39,0 %, míg a nyugdíjas korúak ( azaz a 60 évnél idősebbek) részaránya a legmagasabb 53,8 %.

Az iskolai végzettség tekintetében azok aránya, akik az általános iskolát sem végezték el, szerencsére alacsony (2,5%-os). A legtöbb vak és gyengénlátó ember Magyarországon általános iskolai végzettséggel rendelkezik (67,4%), sajnos viszonylag alacsony a középiskolát végzettek (23,7%) és még alacsonyabb a főiskolát, egyetemet végzettek részaránya (7,1%).

 

A vak és gyengénlátó emberek egyes megyéken belüli részarányát mutatja a következő táblázat:

 

Megye Részarány az összes vak és gyengénlátó személyhez viszonyítva %-ban
Baranya 4,2
Bács-Kiskun 5,8
Békés 6,7
Borsod-Abaúj-Zemplén 7,8
Csongrád 4,5
Fejér 3,5
Győr-Moson-Sopron 3,0
Hajdú-Bihar 6,0
Heves 3,7
Jász-Nagykun-Szolnok 4,2
Komárom-Esztergom 2,8
Nógrád 3,8
Pest 8,7
Somogy 3,7
Szabolcs-Szatmár-Bereg 5,5
Tolna 2,9
Vas 1,9
Veszprém 3,5
Zala 2,1
Budapest 16.5

 

 

A táblázatból látható, hogy az egyes megyék között igen jelentős a szóródás (pl. Vas megye 1,9%, Pest megye 8,7% és Budapest pedig egy külön kategória). Ha az elérhetőség tekintetében a megyéknél tágabb, tervezési-statisztikai régiós szemléletben vizsgáljuk a látási fogyatékosokat, akkor megállapíthatjuk, hogy Budapesten és Pest megyében él a sérültek több mint egy negyed része. ( 25,2 %).

 

  1. és 2001. közötti időszakban a látássérült személyek száma több mint 10 ezer fővel, közel 26 %-kal növekedett, 51400 főről 64558 főre. A budapesti és Pest megyei látássérültek száma az összlétszámnak közel egytizede. Megállapítható, hogy a vakok száma növekszik, annak ellenére, hogy a népesség csökkenő tendenciát mutat, hogy Budapesten és Pest megyében él a legtöbb vak, melynek elsődleges oka az, hogy a fővárosban az elhelyezkedés esélye nagyobb, valamint, hogy a speciális intézmények, szervezetek is ide koncentrálódnak.

A budapesti kerületek közül Zuglóban (XIV. kerületben) élnek a legtöbben. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik az, hogy a Vakok Állami Intézete, a látássérültek érdekképviseleti szervezetei, a Vakok Óvodája, Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája valamint a városligeti „vakok kertje” is itt található.

 

Régiónkénti területi megoszlás és az iskolai végzettség kapcsolata

 

 

Magyarországon a látássérült és a nem látássérült emberek régiónkénti területi megoszlása jelentősen eltér egymástól. A településtípus szerinti adatok azt mutatják, hogy a vak és gyengénlátó emberek magasabb arányban élnek a községekben és kevésbé a fővárosban, valamint más városokban, mint a nem fogyatékos népesség. Így társadalmi hátrányaikat a települési egyenlőtlenségből adódó nehézségek tovább súlyosbítják.

 

Ezt támasztják alá az iskolai végzettséggel kapcsolatos adatok is. Az esélyegyenlőség megteremtésének egyik legfontosabb mutatója az iskolai végzettség. Az iskola nem csupán a szocializáció fontos színtere, hanem itt dőlnek el a munkaerő-piaci lehetőségek is. A látássérült emberek munkavállalási lehetőségeit egyértelműen behatárolja a népesség egészénél alacsonyabb iskolai végzettség. A népesség többségéhez hasonlóan a vak és gyengénlátó emberek körében is emelkedett az iskolai végzettség szintje. Ennek ellenére 2001-ben is a látássérült emberek iskolai végzettsége jóval alacsonyabb volt, Mind a községekben, mind a városokban a nem fogyatékos emberekénél. Ám a látó községi lakosok iskoláztatási hátrányainál is súlyosabbak az ugyanilyen településtípusban élő látássérülteké.

 

A korosztályok eltérő problémái

 

A gyermekek:

 

Hazánkban 180 évvel ezelőtt, 1825-ben kezdődött el hivatalosan a vak gyermekek oktatása, és 1912-ben óvodai képzésük.  Az oktatási törvény a vak és a gyengénlátó tanulóknak is lehetővé teszi, hogy integráltan, a látó gyerekekkel együtt tanuljanak. Bár a törvényi feltétel adott, a tárgyi és a személyi feltételek még kevés oktatási intézményben állnak rendelkezésre.

 

A modern gyógypedagógia egyik alapelve és fő törekvése a látássérült gyermekek korai életkorban megkezdett szakszerű fejlesztése. A Látásvizsgáló Országos Szakértő és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ, mely alapítása (1976) óta országos feladatokat lát el, az 1990-es évek eleje óta erőteljes ismeretterjesztő munkába kezdett, valamint lehetőséget és helyet biztosít a látássérült gyermekek családjaival való közelebbi megismerkedésre. Így azon kívül, hogy komplex vizsgálat keretében megállapítja a látássérülés mértékét, s egyúttal a szükséges fejlesztési területeket, javaslatokat is tesz. Korai fejlesztésben a gyermek 3 éves koráig vehet részt, a foglalkozások célja, hogy a gyermek „óvodaéretté” váljon.

 

Az általános iskoláskorú vak gyermekek a Vakok Általános Iskolájának, a Vakok Batthyány László Katolikus Általános Iskolájának Budapesten és a Világ Világosság Alapítványi Iskolának Pécsett a tanulói.

 

A vakon született gyermekek képzésének alapja a Louis Braille (1806-52) francia nyomdász által megalkotott pontírás. A vakok iskolájában is a normál általános iskolai tananyagot tanítják speciális segédeszközök alkalmazásával. Ez az általános iskolai nevelés-oktatás egyaránt vonatkozik az ép értelmű-, a tanulásban akadályozott-, az értelmileg akadályozott vak gyermekekre, illetve a többszörösen sérültekre (csatlakozó hallás-, mozgás-, beszédsérülés, autizmus).

 

A vak gyermekek  látássérülésének oka az utóbbi 15 évben megváltozott és elsőrendű okává a koraszülöttség vált. Bár a vak gyermekek száma csökkenő tendenciát mutat, de nő a halmozottan sérült gyermekek száma és ez a pedagógiai munka terén mind szemléleti, mind módszertani megújhodást igényel.

 

Az erőfeszítések ellenére az integrált óvodai nevelés és iskolai oktatás ellátása terén alapvető gondot okoz az ellátottaktól való távolság, a rossz infrastruktúra. Budapestről nehéz ellátni mindenkit, hiszen az országban szétszórva vannak a látássérült gyerekek. A centrális helyzetből adódóan így ez a munka nem elég hatékony, s igen költségigényes. A látássérült fiatalok számára a speciális szakképzést (azoknak, akik a látók szakképző rendszerébe nem tudnak bekapcsolódni) a pécsi alapítványi iskola és a budapesti Vakok Speciális Szakiskolája vállalta fel.

 

Míg az általános iskolai képzés alapvetően szegregáltan folyik, bár elindult az integrált általános iskolai oktatás is, azoknak a tanulóknak, akik szakmunkás-képzésben, gimnáziumban vagy később felsőfokú intézményben kívánnak továbbtanulni, integrált képzésben kell részt venniük, azaz együtt kell tanulniuk ép társaikkal. A középiskolában tanuló látássérült diákok részére tanulmányaik folytatásához elengedhetetlenül fontosak a speciális taneszközök és ezek közül is elsősorban az elektronikus tananyagok, valamint a hangzó,  és a  pontírással készült tankönyvek, amelyekből  jelenleg  nem áll rendelkezésre elegendő.

 

A statisztika szerint 5 755 fő  20-29 év közötti látássérült fiatal van, akik közül kb. 150- fő tanul felsőfokú intézményben. A legtöbben joghallgatók és bölcsészek, valamint egyéb szociális szakterületet hallgatnak, néhányan az informatika és a közgazdaságtan területein folytatnak tanulmányokat.

 

A továbbtanuláshoz a látássérült diákoknak a tananyagot szintén pontírásban vagy elektronikusan kell megszerezniük, vagy saját maguknak elkészíteniük.  Ezen a területen, sajnos  van még  bőven teendő. A diplomát szerző látássérültek elhelyezkedése a jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyű feladat.

 

A felnőttek:

 

A fiatal-, illetve aktív felnőttkorban látásukat elvesztő személyek elemi rehabilitációjával több, mint 20 éve foglalkoznak Magyarországon, egyetlen nagy gyakorlattal rendelkező, de kis létszámú szakmai csoportban, amely évente csak 20-25 fő képzését tudja ellátni.

 

A jelenlegi rendszerben ellátatlanok maradnak azok a munkaképes korúak, akik nem tudják elhagyni közvetlen környezetüket, csak helyileg ambuláns keretek között vennének igénybe ilyen szolgáltatást állapotuk, koruk, családi vagy anyagi okok, valamint a budapesti tanfolyami helyhiány miatt. Az ellátatlan emberek zöme vidéken él.

 

A felnőtt korú látássérült emberek közül speciális rehabilitációs és esetleg szociális intézményekben kaphatnak helyet azok, akik önálló életvitelre nem képesek, illetve azok, akik családi, szociális helyzetük miatt szorulnak intézményi ellátásra. Gondot jelent, hogy a felnőttkorban megvakult vagy látássérültté vált személyekkel nem mindig sikerül rögtön kapcsolatot teremteni, mert a hivatalos szervek az adatvédelemre hivatkozva nem szolgáltatják ki az adatokat.

Az információ sok esetben nem jut el az érdekeltekhez, a sajtó és a plakátok hatékonysága kicsi, olyan rádióműsorok, programok, amelyek a vakokról szólna pedig nem eléggé gyakoriak.

 

Az időskorúak:

 

A látássérültek közül a legnépesebb a 60 éven felüli korosztály (44 661 fő), melynek ellátottsága, kulturális és sportolási lehetősége szinte teljesen megoldatlan. Az idős látássérült emberek jelentős részének nem csupán egészségi állapota, hanem mostoha társadalmi körülményei is nehezítik az életét, a társadalmi normának megfelelő életvitel folytatását. A látássérült személyek megítélései pontatlanok saját állapotukról, helyzetükről. Családi (magánháztartási) kapcsolataik folyamatosan „kiürülnek”, hiszen a többgenerációs családok száma csökken, ugyanakkor jelentősen emelkedik azoknak a családoknak a száma, melyeknek tagjait csak időskorú személyek alkotják. Gyakori eset a családban élő látássérült emberek körében, hogy nem csupán egy, hanem kettő, esetleg 3 fogyatékossága van. A házaspárok (élettársak) alkotta családokra jellemző, hogy mindketten fogyatékosak.

 

A fent említett problémák ismertetése után összességében megállapíthatjuk, hogy bár egyes korosztályoknál (pl. általános iskola) néhány, nagy hagyományokkal rendelkező, jól működő intézmény segíti a látássérülteket, de regionális szinten nem megoldott a látássérüléssel élő csoport életének teljes szakaszára a komplex rehabilitáció, a minőségi szolgáltatást nyújtó egészségügyi-szociális program,  az esélyegyenlőség biztosítása, az érdekvédelem.

 

A fogyatékos emberekre vonatkozó törvényalkotás megfelelő, de a végrehajtás nem teljes körű (pl. az integrált nevelést, oktatást segítő hálózat bár nehézségekkel, de működik, azonban a szociális szolgáltatások szinte teljesen megoldatlanok).

 

Nehezíti a komplexitás megvalósítását az is, hogy a különböző forrásokból elnyerhető támogatások csak egy-egy korosztályra vagy egy-egy célfeladatra vonatkoznak (vagyis külön forrásból lehet támogatást igényelni a gyermekek, külön a munkaképes korúak és külön az időskorúak rehabilitálásához).

 

 

Látássérültek a társadalomban

 

A látássérült emberek a magyar társadalom egyik leghátrányosabb helyzetű csoportjai közé tartoznak. Nagy részüknek nem csupán az egészségi állapota, hanem a mostoha társadalmi körülményei is nehezítik az életét, s teszik szinte lehetetlenné a társadalmi normaként elfogadott életvitel folytatását. Az utóbbi évtizedekben nem csak hazánkban, hanem a világ más országaiban is növekedett a különböző fogyatékossággal élők száma és aránya. E növekedést sok tényező (demográfiai, egészségügyi, általában jogkiterjesztést tartalmazó társadalombiztosítási rendelkezések, stb.) befolyásolta.

 

A  fogyatékosok érdekében hozott intézkedések ellenére a látássérült  embereket nap mint nap, úton-útfélen diszkrimináció ér. Az akadályokkal teli környezet, az előítéletes viselkedésmódok, a megalázó társadalmi attitűdök, az egész társadalomban intézményesült diszkrimináció az, amely a fogyatékos embereket érő hátrányokat és jogtalan eljárásokat okozza. A fogyatékossággal élő emberek között is igen nehéz helyzetben vannak a látássérültek, mivel az információk legtöbbjéhez az ember látása révén jut és ezek az emberek ennek a képességnek hiányában élnek.

 

Többször is készültek olyan felmérések, amelyek a társadalom ép tagjainak a különböző fogyatékos csoportokhoz való viszonyulását vizsgálta. Kiderült, hogy a legpozitívabban a látássérültekhez viszonyulnak. A felmérések pozitív mérlegének ellenére a látássérültekkel szembeni előítéletek mélyen élnek a társadalomban. Alapvetően úgy gondolják, hogy aki nem lát, az nem is tud munkát végezni. Gyakran hangoznak el a vak ember számára “ostoba” kérdések: pl. hogyan főz? hogyan vásárol be? Természetesen ugyanúgy, mint aki lát, csak másféle információk (hallás, ízlelés, szaglás, tapintás) alapján, ha pedig kell, látó segítséget kérve. A társadalom látó tagjai azon is megrökönyödnek, ha egy vak televíziót néz, moziba és színházba jár. A látássérültek számára mindez teljesen normális, hiszen a hallott információkból az agy alakítja ki a képet. A vak és a gyengénlátó emberek túlnyomó többsége családban él, önálló háztartásban. Gyermekeket nevelnek és iskoláztatnak. Nem minden esetben “bírja ki” a házasság, ha egyik vagy másik házastárs felnőttként látását veszíti. Amennyiben erős kötelék volt a két fél között, úgy együttes erővel feldolgozzák a megrázkódtatást. A született vak emberek párválasztását jellemzően az határozza meg, hogy saját sorstársain kívül, kerül-e  látó emberekkel közelebbi kapcsolatba. Az előítéletek megszüntetésében, a tudat formálásában nagy szerepet játszik a média, de elsősorban azoknak a szemlélete változik, akik személyes kapcsolatba kerülnek a vak és gyengénlátó emberekkel.

 

Nagy előrelépést jelentene, a látássérült emberek esélyegyenlőségének biztosításában, a foglalkoztatásuk elősegítésében és a szabadidő hasznos eltöltésében, ha minél több látássérült jutna számítógéphez és a számukra kifejlesztett szoftverekhez.

 

A látássérült emberek éppen úgy igénylik a kulturális és sportolási lehetőségeket, mint az egészséges emberek. A kultúra területén a zene, részben a színház és a rádiójátékok, valamint, a képzőművészet is élményt jelent a látássérült emberek számára.  A rádió, a CD-k és kazetták hallgatása az Internet használata a szabadidő hasznos eltöltését teszi lehetővé. A Braille-kották, a hangos- és elektronikus könyvek kiadása, viszont messze elmarad a látó emberek számára készültekétől, a jelenleg rendelkezésre álló könyvekből többre volna szükség.

A látássérültek családi állapota

 

Magyarországon családi állapotot tekintve a látássérült nők több mint egyharmada (az ép látású nőknél mért érték kétszerese) özvegy. Az össznépességhez hasonlóan nőtt az elváltak aránya, a népesség egészétől eltérően a látássérült férfiak körében erőteljesebben. A családi állapot szerinti adatok jelzik, hogy a látássérült emberek körében nagyobb az egyedülálló és az intézeti lakók aránya. Az egyedülálló vak és gyengénlátó emberek magasabb aránya összefügg azzal, hogy körükben magas az időskorúak hányada, az intézeti lakók magas reprezentációja magához a fogyatékossághoz, az intézeti ellátás iránti fokozott igényekhez is kapcsolódik. A látássérült emberek körében – hasonlóan a népesség egészéhez – emelkedett az élettársak aránya, de még mindig alacsonyabb.

 

A látássérült emberek döntő többsége magánháztartásban él (92%), azonban körükben az átlagnál jóval nagyobb az intézeti háztartásban élők hányada (8%). Akik magánháztartásban élnek azok döntő többsége – 80%-uk – más személyeket is magába foglaló háztartásban él, miáltal – nagy valószínűséggel – számíthat a vele együtt lakók segítségére. Ebből a szempontból jó helyzetben vannak azok a látássérült emberek, akik két vagy több családból álló háztartásokban élnek. Az egyszemélyes háztartások aránya viszont a fővárosban magasabb – közel 30% –, míg a falvakban csak 21%. A községekben tehát jóval több látássérült ember él olyan családi környezetben, ahol – elvileg, remélhetőleg a gyakorlatban is – számíthat a vele együtt élők segítségére.

A látássérült emberek életkörülményei

 

A látássérült emberek életében a lakás, a lakóhely a társadalom többi tagjánál is fontosabb szerepet játszik. A közlekedésre, a kommunikációra alkalmassá tett környezet híján – kiszorulva a munka világából – idejük java részét lakásukban töltik. A település jellege, a lakás tágabb környezete az ő életükben fokozottan beleszól az életesélyek alakulásába. A látássérült emberek és az egészséges emberek lakáskörülményei eltérnek egymástól, azaz a látássérült személyek lakásainak komfortossága alacsonyabb szintű, mint ami a társadalom egészséges tagjainál tapasztalható. Az utóbbiaknál az összkomfortos lakások aránya jóval magasabb, a komfort nélkülieké viszont lényegesen alacsonyabb. Bármilyen más lakásmutatót veszünk alapul, azt találjuk, hogy a látássérült emberek valamivel kisebb, korszerűtlenebb, felszereltségében hiányosabb lakásokban laknak, mint ép társaik.

 

A látássérült és a nem látássérült intézeti lakók demográfiai összetétele jelentősen eltér egymástól, míg az előbbiek körében a gyermekkorúak és az időskorúak száma és aránya meghatározó, addig az utóbbiak között a fiatalkorúak hányada a legmagasabb. A látássérült intézeti lakók körében 1990-hez képest csökkent a gyermekkorúak, és nőtt az időskorúak aránya.

 

A látássérült emberek munkaerő-piaci helyzete

 

Az emberi élet minőségét alapvetően meghatározza az értelmes tevékenység, a munka.  A felnőtt látássérült emberek számára is nagyon fontos a munka és nemcsak az egzisztenciális biztonság, de a lelki harmónia megteremtése érdekében is.

 

Jelenleg a látássérült emberek a társadalmi kirekesztődés veszélyének leginkább kitett csoportot alkotják, s helyzetük a munkaerő-piaci részvételi lehetőség tekintetében különösen hátrányos. Noha jogosultak az integrációra a fogyatékos emberek jogaira és esélyegyenlőségére vonatkozó jogszabályok értelmében, azonban a védett foglalkoztatásban való részvételük mellett munkaerő-piaci jelenlétük marginálisnak tekinthető.

 

A rendszerváltást követő gazdasági, társadalmi átalakulás kedvezőtlenül érintette a fogyatékosok csoportját, így a látássérült emberek szociális helyzete, és a nehéz, anyagilag nem megalapozott gazdasági helyzete is tovább romlott.  A munkavállalás lehetősége jelentősen beszűkült.

 

A munkaképes korú látássérültek statisztikai adatai szerint (MVGYOSZ 2004) a gyengénlátó munkaképes korúak (20 és 60 év közöttiek 22475 fő) több mint fele 52,6 %-a nem is keres munkát és csak 10,8 %-uk van nyilvántartva, mint munkát kereső személy. A munkanélküliek aránya 6,8 %. Ez az arány az aliglátóknál a következőképen alakul: a munkát nem is keresők aránya eléri a 63.6 %-ot és a munkát keresők aránya 14,4 % (magasabb, mint a gyengénlátóknál!), a munkanélküliek aránya pedig 9,6%-os, igen magas. A vakoknál a döntő többség 78,4 % nem is keres munkát és a munkát keresők aránya is természetesen itt a legalacsonyabb, mindössze 4,2 %, a munkanélküliek aránya pedig 2,6  %.

 

A viszonylag jelentős létszámban munkát kereső illetve munkanélküli fogyatékosok között a legtöbb a 40-49 év közötti, de jelentős a 30-39 év közötti valamint a 20-24 év közötti, azaz pályakezdő fiatal látássérült ember is.

 

A többség szívesen vállalna könnyű fizikai munkát (44%), lehetőleg otthonában (56%), teljes vagy részmunkaidőben. A látássérültek által legjobban preferált munkakörök: telekommunikációs területen, valamilyen ügyfélszolgálati, diszpécseri feladatok, esetleg gyógymasszőr vagy számítástechnikai területek.

 

A látássérült emberek megsegítését is szolgálják a Megyei Munkaügyi Központok által létrehozott Rehabilitációs Információs Központok, ahol az érdeklődők is kaphatnak információt, tanácsot, de itt nem csak látássérültekkel foglalkoznak, így a vakok munkába állását a munkaügyi központok nem tudják hatékonyan megoldani.

 

A látássérült emberek munkába állását elsősorban az a tévhit akadályozza, hogy a fogyatékossággal élő munkavállaló túl sok problémát okoz a munkahelynek; biztos nem teljes értékűen végzi majd a feladatkörét, túl sokat lesz betegállományban, illetve valamilyen költséges átalakításra is szükség lehet a munkahelyen miatta. A munkaadók nem eléggé informáltak a látássérültséggel kapcsolatban, ennek nyomán félelmeik vannak az akadályozottsággal/korlátozottsággal élő személyek által végzett munkát illetően. Az sem ritka, hogy a munkaadók attól tartanak, hogy a vakok és gyengénlátók magukra vagy másokra nézve veszélyesen dolgoznak, és könnyebben balesetet okoznak, mint az „egészségesek”. Következésképpen a munkahelyi közösség erősen túlértékeli a fogyatékos munkavállaló foglalkoztatásával járó problémákat és költségeket, és az előnyeit hajlamos figyelmen kívül hagyni. Ebből is adódhat, hogy a látássérült munkanélküliek között többen vannak olyanok, akik az iskola elvégzése után egyáltalán nem találnak munkahelyet, bár nem lényegesen képzetlenebbek az épeknél.

 

Elmondhatjuk tehát, hogy a látássérültek a munkaerőpiacon sokoldalúan hátrányos helyzetű csoportot alkotnak.    Hátrányos helyzetüket tovább súlyosbítja, a megfelelő képzettség és szakmai felkészültség hiánya. A gazdasági aktivitás tekintetében a látássérült és ép látású emberek között már 1990-ben is jelentős különbséget tapasztalhattunk. Míg az előbbi csoportban a foglalkoztatottak aránya csupán közel 17% volt, addig az utóbbiban meghaladta a 44%-ot. Az 1990-es évtized alapvető munkaerő-piaci változásai a látássérült személyek körében még ezt az alacsonynak mondható foglalkoztatotti arányt is a 2001-re 9,4%-ra csökkentette. (Ez 7,6 százalékpontos csökkenést jelent, a nem fogyatékosok között a visszaesés mértéke ennél közel egy százalékponttal kevesebb volt.)

 

A munkanélküliek aránya azonban a látássérült személyek körében kevésbé nőtt, mint az ép látású emberek között. Ennek talán részben az lehet a magyarázata, hogy a munkaerő-piaci szervezetrendszer kevéssé fogadta be a vak és gyengénlátó munkát keresőket, s az aktív korúak  kevésbé tartják lehetségesnek, hogy munkát találjanak. Az aktív munkakeresésről is már lemondtak.  Így a 15 éves és idősebb személyek döntő többsége a fentiek miatt, nem keres munkát, illetve nem tartozik a munkanélküliek közé. Ennek ellenére több ezer látássérült, megélhetése érdekében szívesen dolgozna.

 

Kiugróan magas az inaktívak száma, akik – még hasznosítható képességeikkel – nem tudnak a munkaerőpiacra bekerülni. A dolgozó „szerencsések” döntő többsége szintén nem „piaci” feltételek (és bérek) mellett foglalkoztatott. A célszervezeteknél alkalmazott látássérült dolgozók létszáma jelentős, a nyílt munkaerő-piacon foglalkoztatottak létszámához képest. A célszervezetek gazdálkodási formája meglehetősen sajátos. Versenyfeltételek között működnek, tartósan egészségkárosodott dolgozókkal. Csökkent termelési kapacitásukat az állam dotációval kompenzálja. Profit termelésben érdekeltek, de az elérhető nyereségük korlátozott. Problémát jelent, hogy ezek a szervezetek azoknak a munkavállalóknak az “elengedésében”, nyílt munkaerőpiacra történő kivezetésében sem érdekeltek, akiknek megmaradt munkaképessége elegendő (lehet) versenyfeltételek közötti munkavégzésre. A célszervezetek foglalkoztatási kapacitása jóval alatta van annak a mértéknek, mellyel a sérült emberek többségének – épp képességeik felhasználásával – munkát lehetne adni. Bérezésük igen nyomott, az átlagbérek a főváros célszervezetei egyikében sem érik el a minimálbért.

A környezet kommunikációs akadálymentességének megteremtése és a távmunka problémáinak  áthidalása, illetve a szakképzési lehetőségek kibővítése szintén növelhetné a látássérültek  munkaerő-piaci részvételének arányát.

 

A speciális, védett munkahelyeket azok számára szükséges fenntartani, akik – segítséggel, sikeres foglalkozási rehabilitációval – sem képesek teljesíteni a normál munkahelyeken elvárt feltételeket. Több sikeres modellprogram bemutatta már a fővárosban, hogy képesek a látássérült személyek – kezdeti támogatással – nyílt munkaerőpiacon is helyt állni. A célszervezetek jövőbeni szerepe az ún. „köztes munkaerőpiac” működtetése lehet.

 

A célszervezetek működésének átalakításához ez évben fogtak hozzá, finanszírozási rendszerük jogszabályi megváltoztatásán keresztül (munkáltatók ellenőrzésének szabályairól szóló 176/2005. (IX. 2.) Korm.rendeletről, valamint a rehabilitációs akkreditációs eljárás és követelményrendszer szabályairól szóló 14/2005. (IX. 2.) FMM rendeletről).

 

Ideális lenne, ha az elsődleges munkaerő-piaci fogadókézség miatt nem lenne szükség célszervezetekre, illetve azok kizárólag a fent említett re/integrációs megsegítést nyújtanák a rehabilitáció folyamatában. Ehhez a látássérült munkavállalókkal szembeni munkaadói attitűdök megváltozására lenne szükség, melyhez hozzájárulhatnak azok a sikeres  programok, melyek a vak és gyengénlátó  emberek munkaerő-piaci erősségeire helyezik a hangsúlyt.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás